Év sportolója zárószavazás és a 2018-as év számokban

Updated: Jan 2, 2019



2018. Szeptember. 100 kilométeres világbajnokság előtt.


Kedves barátaim,


Az ultrafutás, mint szakág kicsit az atlétika margóján szerepel. Mindannyian tudjuk azonban, hogy mennyi munka van egy táv teljesítése mögött is.

Szeretném ráirányítani a figyelmet a TI sporteredményeitekre is azzal, hogy a szavazatotokkal egy ultrafutó is lehet az év felnőtt női sportolója Hajdú-Bihar megyében.


Köszönöm az bizalmatokat, a jelölést és az eddigi szavazatokat.


Amennyiben megnyerem ezt a díjat, jelképesen felajánlom minden amatőr és profi futó éves teljesítményének elismeréseképpen, ezen a módon támogatva szeretett sportomat.


A blogbejegyzés alján lévő linken tudod leadni a voksodat:).

Köszönöm:

Csilla


Íme az én 2018-as évi összesítésem:


6455 összesen megtett kilométer, úszva, futva, tekerve, edzőtermekben kézzel lábbal kapálózva. Ez körülbelül a Budapest-Kalkutta, vagy Bécs-New-York távolság légvonalban.


Ebből:

223 km úszva,

1890 km kerékpáron tekerve.

4371 km futva ebből 719 kilométer versenyen teljesítve.

120 óra spinning+funkcionális erősítő tréningek.

4 óra jóga, még friss történet.


326 tréningnap.

39 pihenőnap, micsoda pazarlás:).

645 órányi, rögzített edzés.

515 darab rögzített edzés a 326 tréningnapon.

Óra szerint 272,285 elégetett kilokalória.

18,320 méter megfutott vagy inkább megmászott emelkedő.

11 pár cipő a veszteséglistán, szétfutva, vagy csak rosszul kiválasztva.


350 millió pulzusütés a tréningek és versenyek közben.


Eredményekben, mire volt elég ez a sok össze-vissza rohangálás:):


- Krakkó Maraton: korosztályos második hely - részletek itt

- 100 Km országos bajnokság: Bronzérem - részletek itt

- 12 órás országos bajnokság: magyar bajnoki cím - részletek itt

- Ultra Tisza-tó 111 Km verseny: ezüstérem - részletek itt

- 100 Km ultrafutó világbajnokság: korosztályos 9, egyéni 64, csapat 15 - részletek itt

- 6 órás országos bajnokság: bronzérem - részletek itt


Ha ezek után úgy gondolod, megérdemlem Hajdú-Bihar megyében az év sportolója címet, kérlek, tegyél egy szavazatot a nevem mellé az

- "év felnőtt női sportolója"

kategóriában Makainé szabó Csilla neve mellé.

Kizárólag egy jelölést adhatsz le, így ki van zárva a láncszavazás esélye. A voks leadása a szabályzat elfogadása és a KÜLDÉS gombbal való beküldés után végleges.


http://www.haon.hu/itt-az-ev-sportoloja-szavazas-harmadik-vegso-etapja/4092347


Köszönöm.

Csilla



580 views
  • Grey Facebook Icon
Copyright © 2018 - Makainé Szabó Csilla  - All Rights Reserved.
Makai International Network