Bükki "nyúlsz" hegyi félmaraton

Updated: Dec 30, 2018



Bükki nyúlsz 26 km 2018. 06.30

A “lassú nyúl” szemszögéből:)…

Verőfényes nap, Cserépfalu, június 30..

Miután 3 hónapja a mérleg még 80 kilót mutatott, Csilla mellett pedig már szégyen volt szuszogva felkaptatni a második emeletig, nagy sóhajtások után újra futócipőt húztam. Be lett tervezve a lányom által szigorúan szerkesztett diéta és a napi kerékpározás az úszás mellé a napi rendszeres futás. A terv egy nem 52-es öltönyméret elsősorban (már 46).

Olvadtak a kilók, 7:40-es ezrekből lettek 6:00-ok, nőtt a táv és egy nap Csilla ledobta rám az atombombát:

“nekem jót tenne néhány hegyifutás”, kerestem futópartnereket, de sajnos senki nem ér rá, elkísérnél?

A vér meghűlt bennem, mert 26 kilométer és 740 méter szint, nem tűnt teljesíthetőnek, de bólintottam, legyen. Részben mert élmény vele futni, még ha tudtam is, csak lihegő leszek mögötte, részben mert szenvedélyemmé vált őt versenyekre kísérni, támogatni.

A kritikus hétvége előtt két héttel már 1:18 alatt tudtam futni a 15 kilométert és két nap rápihenés után úgy döntöttem, rápróbálok egy 30 kilométeres távra. Ha lemegy 3 óra körül a 30 kilométer, bízom abban, sokat kell sétálni a hegyen, tehát nem leszünk gyorsak, akkor talán teljesíteni tudom a távot.

A testsúly már jól állt, minden reggel hajnali 4 órás kelést felülírva, fél négykor neki kezdtem és sikerült befutni 3 órán belül, kissé megnyugodva vártam a harmincadikát.

Gondoltam, ideális helyszín lesz, kipróbálni a V800-as Polar koordináta alapú előre feltöltött útvonal navigációját, hegyek közt, hogyan veszi a GPS jelet, valóban pontosan navigál-e. Azért biztonságként nyomtattam térképet, mi van ha behalna a technika.

Gyönyörű napra ébredtünk, izgatottan (Csilla kevésbé) indultunk útnak. Bogács, Csrépfalu, kedves települések. A túra helyszínén nagyon kedves személyzet, segítők. Néhány ismerős arc, szoboszlóiak is köztük, sok sok ember, ami meg is lepett minket!

Őszintén nem gondoltam, ilyen sokan lesznek ezen az eseményen. A táj gyönyörű, a nap süt, minden a hátizsákban (kivéve a fényképező, mert ugye az minek:). Tudom az alpesi hegyipásztorok, profi hegyifutók kiröhögnek, de Hortobágyhoz szokott szememnek azért izzasztónak tűntek az előttünk lévő gubancok:(. Mifelénk a top magaslati pont a Kráter tó terteje, van vagy 20 méter.

Sorállás, füzet, start. Olvastam, van egy szintidő. Tudtam, nem a maximum 10 óra alatt teljesítjük, azonban meglepett, milyen izgalommal rajtoltattak el minket!

Pontos időbeírás, QR kód beolvasás. Elindultunk, kocogva. Én örültem, ez így menni fog.

Belül persze paráztam, hogy lassú leszek, de ő megnyugtatott, “semmi baj édes, ez nem verseny, nem kell rohannunk”.

Aztán az első kilométer után előbújt belőle a “vérnyúl”:(

“figyelj, tudom, nem verseny, de csináljuk rendesen.”

Mondtam neki, menjen elől, ami neki jó tempó, aztán lesz ami lesz. Vagy KINYÚLOK vagy nem, de megyek vele.

Persze ő biztos tudott volna sokkal többet, de toleráns volt, hátra-hátra nézett.

Rögtön erdős rét, sziklamászás, gondoltam ez JÓÓÓÓÓ, lelassít minket. Hát nem. Úgy ment felfelé, mint egy zerge. Első ellenőrző pont. Itt már rendeződtem kicsit, engem is elkapott a láz. Szépen haladtunk le-le hagytunk sétálókat és futókat is, én meg minden profinak látszó futónak, futópárosnak elmondtam a mantrámat: “sziasztok, látom profik vagytok, bírjátok, ha véletlenül behalnék, majd menjetek már jó tempót Csillával”. Mindenki mondta, hogy OK, szívesen segítenek.

Aztán mindig a hátunk mögött maradtak:(. Szétnéztem és már megint én voltam az oldalkocsi. Egyedül:) Megint rét, a csalán simogtja a lábamat.

Az óra tökéletesen szuperált. Stabil jelet fogott, itt már tudta, amíg szufla van benne, nem tévedünk el.

Erdő, szurdok, valahogy az irány jó, de festés nincs. Jön egy srác visszafelé, ő is keresgél. Összeismerkedünk, jön a mantra, persze segít, menjünk együtt, az irány jó, csak egy párhuzamos úton haladtunk a festés alatt úgy 50 méterrel a vízmosásban. Felkaptattunk, 60 fokos emelkedő.

Dalra fakadt a lelkem egy pillanatra a látványtól: ASZFALT ÚT!

Aztán ráfagyott az arcomra a mosoly azonnal, miután ránéztem a térképre: 7 kilométer olyan 25 fokos konstans emelkedő!

Csilla ujjong: “jajj de jó, ezt most befutjuk végig”.

Egymásra néztünk Vincével, ebből baj lesz! Mi szuszogunk, Csilla röpköd mint egy pillangó, nézem az órámat, felfelé 5:40-5:50, ritkán 6:00, de egész jól megy. Az utolsó két kilométeren érzem, lassan végem, de a férfibüszkeségem nem engedi, hogy lassítsak. Még nem szúr az oldalam, de diszkréten lemaradok picit, mondom Csicsinek, ne halld, hogy szuszogok, ő meg pörköl közben felfelé.

Vince azt mondta, most egy kicsit visszavesz, totális kétségbeesés uralkodik el rajtam. Egyedül maradtam. Megint. Lejtő teteje! Végre!

Megállok cipőt kötni.

Csilla megy tovább lassan. Vince utolér, néhány energiamorzsát összesöprök és én is elindulok. Természetesen azonnal el is tévedek. 500 méter rossz irányba egyszer. Majd 500 méter rossz irányba kétszer. Számolok és óbégatok a hegyen: CSILLAAAAA! CSILLAAAA! Közben túrázók jönnek, útbaigazítanak: arra menj! Arra megyek és tovább számolok. Már körülbelül 2 kilométerre is lehetünk egymástól, ha rossz felé megyek. Megint visszafordulok.

Meglátom végre a szerelmem: Áll a kereszteződésben, éppen leizzadva, csípőre tett kézzel.

Édes kis házastársi vita: “hát te merre mentél” Én erre, te arra…Nos, úgy talált meg, hogy visszaindult, találkozott a túrázókkal, akik röhögve mondták neki, hogy egy idióta bőg a hegyen és valami BÉÉÉLÁÁÁÁT keres, az után ordibál:).

Szerelmem rögtön rájött, Ő az a Béla.

Miután tisztáztuk az ökölszabályt, senkit, soha nem hagyunk hátra látótávolságon kívül, én bevágtam a férfidurcát, közben beütött a gél, a cipőkötés és a séta felfrissített és elindultam lefelé mint a szél.

Teljesen rendeződtem, Csilla meg folyton: ne rohanj, még van 12 kilométer.

A lényeg, akkor tudtam menni fogok és bírni fogom.

Aztán frissítőpont, mosoly, csókszünet vége, nap süt, utolértünk mindenkit, Vincét is, megint mentünk együtt. Külön köszönjük a társaságát, élmény volt! Azért szólt, ismeri a helyszínt, a fekete leves hátra van, Ódor vár. Nagyon jó tempót mentünk, ugye a versenyláz előjött, lábam is rendben, Csilla észre sem vette ezt a tempót, nekem meg kezdett tetszeni!

Aztán egy kis diszkrét sár. Furcsa, de én agyig maszat, Csicsinek egy pötty nincs a lába szárán! Hogy csinálja?

Az óra rendületlenül jól dolgozik, pontosan jelez: itt jobbra, ott balra, egyenesen, minden stimmel a térképpel. Ódor vár.

Kamu az egész, nincs ott semmi vár, csak egy gyilkos 1,5 kilométeres emelkedő. Már lentről látszott, durva lesz. Úgy saccoltam, olyan 60-65 fok. Gyanús volt, hogy minden fán támaszkodott egy túrázó:)!

Nekikezdtünk. Nem tetszett. Persze csak nekem, Csilla felszabadultan kepeszt felfelé. Nem tudom miből van, de ez nem földi anyag, az tuti.

Azért itt már ez nem szuszogás volt. A tüdőm sikoltizik levegőért. Kezem a térdeimen, úgy haladok felfelé. Orromon az első izzadtság csepp. Vagy könny? Felértünk! Még egy kis mászás a sziklákon az ellenőrzőig. Pecsét.

A kilátás egy álom:

“Vedd már elő a fényképezőt! Nincs itt. Akkor a telefont! Az sincs! Hol van. Kocsiban.”

Megmarad emléknek, meseszép! Előttünk egy medence, szinte a tetején állunk. Indulás lefelé, arcomon boldog vigyor, innen csak LEFELÉ! Nem túl jól futható, de szépen haladunk, még négy kilométer és tudom, meg fogom, meg tudom csinálni!

Öröm tölt el, mert nem hagytam cserben a kedvesemet és ha nem is 100%-osan, de majdnem tökéletesen elérte a túra a kívánt edzés célt! Öröm, mert meg tudtam csinálni. Aztán robogunk a hegyről, egy kedves páros jelzi, hajrá, csak egy futó páros van előttetek! Összenézünk! Gyerünk! Meglátjuk a falut, ereszkedünk, meglátjuk az utolsó kanyart, robogunk. Befutunk, taps. Meglep, nem gondoltuk. Úgy sejtjük, mi lettünk a leggyorsabbak, persze nem tudjuk, ki mikor indult mögöttünk és ki mikor ért be, nincs is jelentősége, de második befutók voltunk, szinte az első befutóval együtt, de ők negyedórával előttünk indultak.

3:10 perc, 27 km, 740 méter szint!

Imádtam minden percét! A küszködést, a tájat, a sarat, azt, hogy a kedvesemmel futhattam

Tanulság: rábízhatom magam az órára, de vinnem kell a fényképezőt is!

Nagyon melegen tudnám ajánlani minden pár részére, igazi tökéletes program!

Köszönöm, hogy veled futhattam!

#polarszponzoralt #polarv800 #polarteamhungary

  • Grey Facebook Icon
Copyright © 2018 - Makainé Szabó Csilla  - All Rights Reserved.
Makai International Network