Teljesítmény diagnosztika SETCENTER


Spirométer


SETCENTER DEBRECEN

Amatőr sportolóként is keresi az ember a határait, kíváncsi, mi az, ami még benne lehet. Sok esetben ezt nem mindig a több futott kilométer, vagy az intenzívebb edzések adják, hanem egy kis fiziológiás önismeret. Ebből az apropóból három versenyzéssel töltött év után úgy döntöttem, felkeresem a debreceni Sportdiagnosztikai életmód és terápiás központot, a SETCENTER-T. Persze normál esteben ezt először kell megtenni, majd azután sportolni, de nálam minden fordítva megy. Amikor már bőven befejezi más a sportpályafutását, jómagam akkor, 47 évesen kezdtem el versenyezni. Így történt ezzel a mérés sorozattal is. 3 intenzív év, az idei különösen az volt után, bár sejtéseink voltak a pontos küszöbértékekről, úgy döntöttem, lássunk pontos számokat. Felhívtam az intézményt ahol Szafkó Tamás úrral, az ügyvezetővel konzultáltam a céljaimról és elvárásaimról. Ő tájékoztatott arról, hogy a debreceni egyetem égisze alatt működnek, komplex sportdiagnosztikai szolgáltatást nyújtva a legmagasabb szintű és legmodernebb technológiákat alkalmazva. Elmondta, hogy bármit szeretnék megtudni arról, mi van “bennem”, arra ők tudnak válasszal szolgálni.

A központ a nagyerdőben, a LOKI pályánál található, gyönyörű környezetben, a parkolás is nagyon könnyű. Telefonon egyeztetett időpont után, megjegyzem, rendkívül kedvesen informáltak, nagyon izgatottan vártam mi fog történni. Felsorolták mit javasolnak: FMS (fogalmam nem volt mi az), a VB előtt beszerzett sérülésem ultrahang vizsgálata, általános testösszetétel vizsgálat és spirometria. A spirótól eleve rajtam volt a harci ideg, mert futógépen kapaszkodok, az arcomat meg még ha megsimogatják sem nagyon szeretem, nemhogy maszkban fussak.

A hely miután beléptem iszonyú tiszta, minden úgy néz ki, ahogy az ember megálmodja egy egészségügyi intézményben.

Csúszás nincs, kezdődtek a vizsgálatok. Kérték, hogy kezdjünk egy szív ultrahang vizsgálattal, addig semmit, de mivel nemrég kellett újítani a versenyengedélyt és megcsináltattam ezt átléphettük.

Itt jegyzem meg, a verseny engedély kapcsán felmerült egy vita az ultrafutó csoportban. A versenyengedély körül, hogy pénzbe kerül, orvosi vizsgálatba, az meg macerás. Azt gondolom, amatőrként is, hogy 5-10,000 forint kiadás egy komplett szív ultrahang vizsgálatért nem sok, ha az ember nem a mentőből akar kifelé nézegetni a rekortán mellett. Még egy megjegyzés: a világ összes érme, másodperce, sportsikere nem ér fel azzal, hogy ne lássam a gyerekeim diplomaosztóját, esküvőjét, vagy decemberben az első unokám mosolyát! Úgyhogy jómagam félévente, az állítólag bivalyerős szívem ellenére szívultrahang vizsgálatot végeztetek.

Javaslom másnak is!

FMS. Már tudom mi az. Eddig is képben voltam a “fantasztikus hajlékonyságommal” kapcsolatban, de most aztán láttam a szomorú tényeket. Nem is ez a lényeg, hanem a javaslat, a kapott gyakorlatsorok, a jövőbeni fejlesztési lehetőségek. Nem kell agyalni, odatették elém: ezt csináld, jobb lesz. Aztán a test összetétel analízis. Anyukámnak üzenem, igenis van zsírom, pedig szerinte nincs! “Eszel eleget te lyány??)?)?)”, mindig ezt kérdezi. Sőt, elhangzott, hogy “talán ultrafutónak kissé erős testalkatú is nem?:):):)” Ez megnyugtatott.

Ezután jött a spirometria. Mértek egy vérnyomást. Ennyi még soha életemben nem volt, annyira izgultam. Gyakorlatilag a szüléseimkor mért értékekhez képest is vagy +30 Hgmm. Innen indultunk.

Szakmai titkokat nem fecsegek ki, de egész sokáig bírtam így elsőre, visszanézve mindenkinek üzenem, semmi gáz, sima ügy.

Állsz a padon. Ketten néznek. Fejeden egy maszk, szádban egy csutora. Eddig rendben. Aztán beindítják a gépet, nő a sebesség, de változik a dőlésszög is és hajrá. Így leizzadni még nem sikerült negyedóra alatt, még szaunában sem. Aztán pulzusnyugvás mérés és mehetek haza. Tájékoztattak, hogy Dr Szántó Sándor egyetemi docens átnézi az adatokat és a kapott időpontban tájékoztat az erdeményről.

Öltöző, ugyanaz a műtő-patika tisztaság. Az ajtóból szóltak utánam, hogy az ultrahang vizsgálat is megvolt már? Persze hogy nem, ki is ment a fejemből. Ilyen alaposan még nem vizsgáltak ultrahanggal, az biztos, a VB előtt volt egy sérülésem, amivel azóta is küzdök. Fascia, te drága. Talán negyedóra is volt, egy féltenyérnyi felületen. Megnyugtattak, nagy gond nincs, de várnak vissza szeretettel egy kis rehabilitációra.

Egy hét múlva visszatértünk az elemzésért.

Adatok! Mert ezért jöttünk! A MÁR TAPASZTALT, MEGSZOKOTT PONTOSSÁG, időben behívtak.

Minden leletet elmagyaráztak, így értettem is, nemcsak számok és grafikonok. A sejtéseink beigazolódtak és találtunk új, nagyon hasznos előrelépési lehetőségeket. Mindent összevéve, rendkívül hasznosnak érzetem a méréssorozatot, amelyet negyed-fél évente biztosan megismétlek ezután! A személyzet felkészültsége, a hely tisztasága, a precizitás amivel találkoztam csillagos ötös. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Mára meggyőződésem, hogy ha nagyon kezdő vagy, akkor azért kell, hogy ne legyen gond, ha pedig már komolyan sportolsz, akkor azon túl, hogy láss fejlődési lehetőségeket, vagy felmérd hol tartasz a felkészülésben, mindennél fontosabb az egészségünk védelme!

Ebben és ehhez kaptam nagyszerű segítséget a debreceni SETCENTER-től, amit ezúton is szeretnék megköszönni!


#setcenter

10 views
  • Grey Facebook Icon
Copyright © 2018 - Makainé Szabó Csilla  - All Rights Reserved.
Makai International Network